Kézilabda szakosztály (Női)
SZESE NŐI KÉZILABDA
A szakosztály 1995-ben alakult miután ezt megelőzőleg egy évig sportcsoporti foglalkozások keretében honosodott meg főiskolánkon. 1995-től a megyei bajnokságban játszottak a lányok. 1998-ban egy évig, majd 2004-től NB/II-ben szerepelnek. Az egyetemista lányok NB II. nyugati csoportban 2023/24 szezonban az alsóházban a 6.helyen zárta a bajnokságot. 2024/25 bajnoki szezonban a szakosztály serdülő és ifjúsági csapatot indított.
A SZESE női kézilabda szakosztályában szereplő lányok kiegészülve a magasabb osztályokban játszó egyetemistákkal, rendszeres részt vevői a kézilabda egyetemi bajnokságnak. 2016- ban aranyérmes, 2023. bronzérmes, 2024 (MEFOB FESZT) ezüstérmes lett az egyetemi nőikézilabda csapat.
A csapat nemzetközi eredménye, többek között az eindhoveni egyetem kézilabda tornáinak rendszeres résztvevője, többszörös győztese a gárda.
Kiemelkedő sport és tanulmányi eredményeként Szórádi Katalin (NB I. is megjárt) jó tanuló-jósportoló kitüntetésben részesült.
Csapat tagjai között tudhattunk, több volt első és másodosztályban szereplő kézilabdázó hallgatót is. (Barta Cintia, Dombi Luca, Gáncs Mónika, Gáncs Adél, Gerhart Fanni, Szemeri Zsófia, Szórádi Katalin, teljesség igénye nélkül)
2017- ig Dr. Simon József, azt követően, volt játékosból edző kollégává váló, Urbán Nikolett vezette a lányok felkészülését.
Serdülő csapatnál: Fábián Zsófia, Somogyi Ádám
Ifjúsági/junior csapatnál: Bartha Cintia, Urbán Nikolett irányítja a munkát.
Jelenleg a kézilabda női csapatok vezetője Vitéz Márton testnevelő kolléga.
Kézilabda szakosztályunk várja, azon hallgatok jelentkezését, aki tanulmányaik alatt folytatni szeretnék, vagy kézilabda sportágban vannak előképzettségei és hódolni szeretnének ennek a sportágnak.
Azok, akik felsőbb osztályban játszanak, esetleg más NB II-es bajnokságban, azoknak az MEFOB bajnokságban van lehetőségük az egyetemet képviselni, ez által lehetőséghez jutni a sportösztöndíj elnyerésére.
Edzés időpontok:
Hétfő: 18.30 egyetemi csarnok
Csütörtök: 20:00 egyetemi csarnok
(az edzés időpontok a csarnok foglaltságától függően változhatnak)
Elérhetőségek/kapcsolat.
+36 96 503 456 / +36 96 503 455